átváltás akadálymentes nézetre
1. kép

Hírek, aktualitások

Október 1.

A 9.A osztály történelem tagozatos diákjai október 1-én Barna István tanár úr vezetésével megtekintették a városi zsidó temető nevezetességeit és emlékeztek a holocaust áldozataira.

Anne Frank naplója mai olvasatban

Anna Frank naplóját és életét bemutató kiállítás nyílt meg iskolánk nagytermében szeptemberben. A tárlat vezetői a 11.A osztály történelem tagozatos diákjai voltak.Kovács Dávid így számolt be az izgalmas tárlatvezetésről:

      

Anne Frank naplója mai olvasatban,

 avagy „amatőr” tárlatvezetők

 

Szeptember eleje, a tanév még alig kezdődött meg. Még a nyári szünet hatása alatt állunk. 
A gimnázium nagyteremébe várják csoportunkat. Nem tudjuk pontosan miért, még annak ellenére sem, hogy röviden tájékoztattak bennünket. Izgatottan várjuk, mi is fog történni.

A teremben egy kiállítás tablóit látjuk kibontakozni. Modern külsőbe öltöztetett plakátokon barnított képek és rövidebb-hosszabb szövegek. A vásznak érdekesen ívelő vázra feszülnek. Ez oldja az első látásra sem vidámságot sugárzó képek komor hangulatát.

Egy félig-meddig ismerős arc néz ránk a vásznakról, de az összefüggések még nem világosak. Társaim még bátortalanul járnak-kelnek a teremben, néhányak kezében Anne Frank naplója lapul. Ekkor két hölgy érkezik a terembe, elkezdődik egy olyan „képzés”, amelynek sikerességében cseppet sem bíztunk. Tárlatvezetőkké kell válnunk! Nekünk, akik szinte egykorúak vagyunk a főszereplővel. Történelmi tablók bemutatóivá személyes élmények nélkül. A képzés során vált egyre világosabbá, hol és mi történt a velünk hasonló korú és gondolkodású leánnyal. Nagyon távolról indulva betekintést nyerünk többek között a zsidó vallás gyakorlatába, a náci Németország működésébe és természetesen lassan kitárul előttünk egy német zsidó kislány, Anne Frank élete. A tények megismerése mellett beavatást nyertünk a tárlatvezetés gyakorlatába, amit nem csupán önbizalmunk növekedése, de a kezünkbe adott könyvecske, a „Kézikönyv tárlatvezetők számára” is bizonyított.

Másnap folytatódott a felkészülés valós tárlatvezetéssel, amin mi látogatói szerepet kaptunk. Beavatott látogatók voltunk, akiknek minden pillanatban a másik oldalon és szerepben kellett mozognunk és gondolkodnunk.

Vezetőnk lelkesen köszönt minket a tárlaton és indulunk Anne Frank szüleinek az esküvőjétől, a németországi aktuális helyzet megismerésétől egészen a kezdetben izgalmas, majd tragikus végű történetig, amely nem fejeződik be, hiszen a tárlat címe az: „Anne Frank, történelem a mának”. Anne Frank korának problémái mai világunkban is nagyon aktuálisak. A tablók megtekintése után egy kis film megnézése a feladatunk. Röviden újra átpereg előttünk minden, sok dolog kap új értelmet a fakó és régi mozgóképek láttán.

Profi tárlatvezetőnktől sietve búcsúzunk, aki sok sikert kíván nekünk az elkövetkezendő egy hónaphoz, a sok tárlatvezetéshez. Azt éreztük bízik bennünk, mi persze kevésbé önmagunkban.

Lelkes és kevésbé lelkes csoportok érkeztek hozzánk. Kik maguktól jöttek, kiket szigorú tanárok hoztak magukkal. Lelkesedésünket semmi sem törhette meg, hol ketten, hol hárman vezettük végig látogatóinkat a kiállítás anyagát bemutatva. Figyeltünk saját és tárlatvezető társaink teljesítményére. Nem szerettünk volna unalmasak lenni. Nagy kihívás volt minden „fellépés”, különösen a saját iskolatársaink előtt.

Számtalanszor rágtuk át magunkat Anne tragikus történetén. Már szinte láttuk a csendben megbúvókat és éreztük annak a pillanatnak a feszültségét, amikor kiderült a titok. Anne tekintetének egyértelmű mondanivalóját: itt csak a csoda segíthet. Nem segített. Csak egy napló maradt. A számtalan hasonló történet egyike volna a család tragédiája, ha az édesapa, Otto Frank nem formálja könyvvé elvesztett gyermeke írásait. A könyv, a család személyes emlékei, fotói és néhány kordokumentum segítségével kalandozhattunk vissza Anne életébe.

Minden igyekezetükkel próbáltuk ennek a történelmi kalandnak a hangulatát visszaadni. Reméljük sikerrel.

 

Kovács Dávid 11.A

 

   

Kalandozások a XI. századi Európában

"Kalandozások a XI. századi Európában" borsodi sikerekkel
 

Tavasszal a Nemzeti Tankönyvkiadó és a budapesti Németh László Gimnázium országos történelmi vetélkedőt hirdetett középiskolásoknak. A verseny célja a kiadó új tankönyvsorozatának megismertetése volt. A forrásközpontú történelemszemléletet tükröző vetélkedő nagyon népszerűnek bizonyult, 540 csapat vett részt az első fordulón.

A középdöntőben már csak ötven továbbjutott csapat mérte össze tudását, és készítette el a megadott feladatot, azaz egy társasjátékot, amely a XI. századi Európába kalauzolta a játékosokat. A borsodi regionális középdöntőben óriási küzdelem zajlott, s a zsűri a szervezők együttértésével innen három csapat jutott az országos döntőbe: a miskolci Hermann Ottó Gimnázium "Kleopátra" csapata, a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium "Tudós Baglyok" csapata és a Földes Ferenc Gimnázium "Senatus" csapata Fazekas Róbert tanár úr vezetésével. A döntő november 28-án lesz Budapesten. Hajrá Borsod!

 

A "hírverő" Senatus csapat tagjai: Batta Ákos, Pokó Csongor, Spisák Bernadett a Földesből.

Kazinczy Ferenc és kora

Megyei történelmi-művelődéstörténeti vetélkedő

2009. november 5.

Idén 11. alkalommal rendezett iskolánk történelmi vetélkedőt megyénk általános iskolás diákjai számára.

17 csapat jelentkezett versenyünkre, amelyet Kazinczy és kora témakörben, két fordulóban szerveztünk.

November 5-én 9 órától került sor az írásbeli feladatsor megoldására, amelyet Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet tanárnő készített. Ezt követően Tózsa Rigó Attila doktorandusz tartott előadást a XVIII-XIX. század fordulójának érdekességeiről a Miskolci Egyetem szervezésében.

A 14 órakor kezdődő szóbeli megmérettetésre más csak 6 csapat jutott be. A hatfordulós döntő játékvezetője és a feladatok kitalálója Fazekas Róbert tanár úr volt. A hallgatóság villámkérdésekre válaszolt csokoládéért.

A zsűri tagjai: Tózsa Rigó Attila a Miskolci Egyetemről, Lencsés Ágnes tanárnő, a városi Pedagógiai Intézet történelem szaktanácsadója és Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet tanárnő, iskolánk igazgatóhelyettese és történelem tagozatos tanára.

A vetélkedő segítői a 10.A osztály történelem tagozatos diákjai voltak.

A versenyen résztvevő csapatok és felkészítő tanáraik könyvet kaptak és másnap, november 6-án jutalomkiránduláson vehettek részt Széphalmon, ahol megtekintették szakszerű idegenvezetéssel a Magyar Nyelv Múzeumát és a Kazinczy-mauzóleumot, a miskolci Mecénás Alapítvány anyagi támogatásával.

 

A vetélkedő döntőjének eredményei:

 

1. hely: Bársony János Általános Iskola, Miskolc

Csapattagok: Bander Dorottya, Katona Dávid, Krokos Gergő

Felkészítő tanár: Tóth Zsuzsanna

 

2. hely: Mező Ferenc Általános Iskola, Mezőkövesd

Csapattagok: Dienes Flóra, Farkas Bálint, Vámos Alexandra

Felkészítő tanár: Csehné Bódi Etelka

 

3. hely: Móra Ferenc Általános Iskola, Miskolc

Csapattagpk: Czink Fruzsina, Éles Eszter, Nyilasi Zoltán

Tanáruk: Vodila Józsefné

 

4. hely: Ádám Jenő Ált. Iskola Dózsa György Úti Tagiskola, Kazincbarcika

Csapattagok: Petró Réka, Lengyel Lilla, Kovács Örs

Tanáruk: Tóth Tiborné

 

5. hely: Péczeli József Általános Iskola, Putnok

Csapattagok: Kalóz Viktória, Nagy Szimonetta, Pokó Ajtony

Tanáruk: Pokóné Lődi Marianna

 

6. hely: Árpád Vezér Gimnázium, Sárospatak

Csapattagok: Ekkler Boldizsár, Lomniczi Vivien, Papp Kinga

Tanáruk: Vaskó Erika

 

7. hely: Szinyei Merse Pál Ált. Isk. Szirmabesenyő

Csapattagok: Fóris Ildikó, Majoros Mónika, Török Máté

Tanáruk: Csonkáné Rácz Teodóra

 

8. hely: Árpádházi Szent Margit Ált. Isk., Sátoraljaújhely

Csapattagok: Gombos Bettina, Kovács Patrícia, Pribojszki Szabolcs

Tanáruk: Sebes Péter

 

9. hely:Kossuth Lajos Ált.Isk. Nyékládháza

Csapattagok: Lédig Dávid, Sohajda Cintia, Horváth Bence

Tanáruk: Tóth Balázs

 

10. hely: Istvánffy Gyula Ált. Isk., Miskolc

Csapattagok: Karácsony Péter, Kovács Ádám, Veják István

Tanáruk: Beluzsárné Torkos Erzsébet

 

11. hely: Ádám Jenő Ált. Isk. Kazincbarcika

Csapattagok: Potonyecz Fanni, Kocsós Noémi, Farkas Zoltán

Tanáruk: Panyiczki Péterné

 

12. hely: II.Rákóczi Ferenc Ált. Isk., Sárospatak

Csapattagok: Tüzér Máté, Kazup Ágota, Mayher Eszter

Tanáruk: Császár Erika

 

13. hely: Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Felsőzsolca

Csapattagok: Gulyás Márk, Bóni Alexandra, Glonczi László

Tanáruk: Balla Józsefné

 

14. hely: Kazinczy Ferenc Ált. Isk., Kazincbarcika

Csapattagok: Mihalik Nikolett, Simon Dóra, Budai Anna

Tanáruk: Katona Katalin

 

15. hely: Mező Ferenc Ált. Isk., Mezőkövesd

Csapattagok: Balogh Eszter, Tóth Emese, Tóth Anna Tamara

Tanáruk: Csehné Bódi Etelka

 

Gratulálunk a verseny résztvevőinek és sok sikert kívánunk a továbbtanulásukhoz, várjuk őket a Földesben!

 

A szervező: dr. Szabó Istvánné

       

         

          

       

         

         

      

         

         

      

         

         

      

         

         

      

         

         

      

         

         

      

         

         

   

Rendszerváltás képekben

 2009. szeptember 10-én, a határnyitás évfordulóján a 12. évfolyam történelem tagozatosai és a 12.H érdeklődő tanulói számára hirdetett programot a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum.

 Két kiállítás tárlatvezetéssel történő megtekintésére nyílt lehetőség a galéria szervezésében. A 27. Sajtófotó és a Határnyitás 20 éve című kiállítások érdekes, meghökkentő és néha megmosolyogtató képeket mutattak be az elmúlt évek jelentős eseményeiről.

 Vetítés egészítette ki a tárlatvezetést, Elbert Mária filmjét, a Rendszerváltás képekben című dokumentumfilmet néztük meg. Az 1980-as években az úgynevezett Fekete Doboz forgatócsoport igyekezett ott lenni fontos társadalmi-közéleti eseményeken, s ezeket megörökítették az operatőrök, hol nyíltan, hol titokban használva a kamerát. Ezekből a felvételekből készített tanulságos és érdekes filmet a rendező, felidézve az 1989-90-es esztendők fontos eseményeit.

 Különösen érdekes élmény volt látni mai politikusaink régi énjét, közéleti emberek, hajdani fiatalok akkori külsejét, hallani buzdító, reményteli szavaikat, s látni-hallani ma őket, 20 évvel lelkes tenniakarásuk után. Tanulságos volt.

 

A 12.A osztály történelem tagozata

Paprikás krumpli dinnyével

Még sohasem voltam táborban. Valahogy nem találkoztam eddig olyan táborral, amely érdekelt volna. Májusban Szabóné tanárnő kezembe adott egy tájékoztatót nyári honismereti táborról, s úgy éreztem, ott a helyem.

A július 13-24 között megrendezett tábor célja a református deszkatemető regiszterének elkészítése volt. Talán nem tűnik érdekes feladatnak, pedig az. Hiszen minden sírhely emberi sorsokról, életutakról regél. A délelőttök jegyzeteléssel teltek, a Fortuna étteremben elköltött ebéd után változatos programok voltak. Jártunk a Kohászati Múzeumban, a Herman Ottó Múzeum mindkét épületében, az alsózsolcai levéltárban is. Két meghatározó élmény ért a táborban, amelyet nem fogok elfeledni sohasem.Az egyik a levéltári látogatás volt, ahol különösen a restaurátor műhely tetszett nagyon, a másik egy bográcsozással függ össze, amikor hosszan beszélgethettem Dobrossy Istvánnal, a megyei levéltár igazgatójával a családfakutatásról, családom történetéről, és sok hasznos információt szereztem tőle.

A finom paprikás krumpli után dinnyeevés következett, így bográcsparti emlékezetes élményem maradt. A tábor szervezője a Honismereti Szövetség és a Zrínyi Ilona Gimnázium volt, Titkos Sándorné tanárnő és Rémiás Tibor irányította munkánkat.

A két hét gyorsan eltelt és élménydúsan, nagyon jól éreztem magam, és sok-sok új barátságot kötöttem. Jövőre is ott a helyem!

 

Sereg Péter 10.A

Tábor előtt

 A tábor  előtt egy kicsit tartottam a dologtól, mert ez volt az első ilyen jellegű táborom. 

Első napot három előadással kezdtünk a munkánk fontosságáról és a tábor programjáról. Ezt egy ismerkedési játék követte, és az ebédet követően a paplakhoz mentünk, ahol papírt kaptunk és kimentünk a sírok közé. Minden friss táborozó kapott egy tapasztaltabb társat, és kettes csoportokban soronként írtuk fel a halott adatait. A lapon szerepelt a halott neve, életkora, születési illetve halálozási ideje,a halott neme, a síron levő felirat, a sír anyaga, és megjegyzések, amiben a vázák számát,véseteket,illetve egyéb különleges dolgot írtunk le a sírról. A temető körülbelül 10-15 parcellából állt, melyekben körülbelül 20 sor volt és soronként 15 sír, de volt 60 sírt tartalmazó sor is. A munka másfél hetet vett igénybe, ezután elkezdtük az adatok számítógépes feldolgozását a Földesben. A megmaradt gépelnivalót szétosztottuk egymás között és otthon befejeztük. A munkát a Herman Ottó Múzeum és a Megyei Levéltár számára végeztük. 

A felméréssel töltött délelőttöket programok követték. Elmentünk a Kohászati Múzeumba, a Lézerpont stúdió kiállításaira, Széphalomra, a Magyar Nyelv Múzeumába és egy pálos kolostor feltárási területére is. Részt vettünk egy gulyásfőzésen a Herman Ottó Múzeum Papszer utcai épületében. Megnéztünk egy filmet a Művészetek Házában, elmentünk a levéltár alsózsolcai épületébe, ahol megnézhettük, hogy milyen eljárással tudják helyreállítani a régi iratokat, és hogy mi módon rendszerezik az adatokat (ezt más körülmények között nem nézhettük volna meg).

A tábor két hete alatt volt egy fakultatív program is, ami során elmehettünk Széphalomra megtekinteni Kazinczy-mauzóleumot. A tábor nagyon jó volt, hiszen tanulás közben megismerkedhettem egy jó társasággal, és sok érdekes programon vehettem rész. 

Pirity Ádám 10.A

      

Gulag-konferencia

a 2008-2009-es tanévben

 Néhány diáktársunkkal együtt 2009. június 11-én az újonnan alakult Gulagkutatók Nemzetközi Társaságának és a Miskolci Egyetem BTK Történettudományi intézetének közös előadásán vettünk részt a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban.

 Az ünnepélyes megnyitó keretében szót kapott az iskola igazgatója és a társaság elnöke is. Mindenekelőtt mindketten beszéltek a GULAG szó jelentéséről, és rövid jellemzést adtak róla: ez egy mozaikszó [Glavnoje Upralevnyije Iszpravitelno-trudovih Lagerej], magyarul azt jelenti, hogy „Javítómunka-táborok Főigazgatósága”. A kifejezés alatt a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatáborrendszert értjük. Itt embertelen körülmények között dolgoztatták, kemény fizikai munkára kényszerítették a politikai, vagy legtöbbször csak koholt vádak alapján elítélt polgárokat.

 Félórás részletekben ismerkedhettünk meg a vorkutai munkatáborról szóló dokumentumfilm legfontosabb mozzanataival. A film nagy hatással volt ránk, hisz vizuális képet kaptunk a térség embert nem kímélő természeti adottságairól, a világvége hangulatú kietlenségről, s a GULAG romjairól. Még ezek után is nehéz szembesülnünk az emberi kegyetlenség végtelenségével, azzal, hogy egyesek képesek voltak saját embertársaikkal ilyen kíméletlenül bánni.

 Az előadásra meghívtak két idős GULAG-túlélőt. Egyikük, Szekeres Imre Gyula beszámolójából kitűnt, hogy nagyon mély sebeket ejtett rajta a GULAG-ban töltött időszak, s a mélyen beívódott emlékeket nehezen engedi felszínre törni. Mint elmondta, a túlélésben nagy segítségére volt egy tanítónő által írt imaszerű mondóka, amit könnybelábadt szemekkel visszaemlékezése nekünk is elszavalt.

 Dr. Oloffson Placid Károly atya teljesen más hangnemben mesélt, s humorral próbált enyhíteni a munkatáborban töltött tíz év tragikus voltán. A 93 éves atya úgy fogta fel ezt a nehéz időszakot – bár eleinte nem értette, mit keres ott -, mintha a Jóisten küldte volna őt a munkatáborba, hogy tartsa a lelket az áldozatokban, s segítse őket. Megfogalmazta számunkra a minden időben fontos túlélés négy szabályát:

1) A panaszkodás nem megengedett.

2) Figyeljünk oda az apró örömökre, ne kicsinyeljük le őket. Hiszen a nehéz időkben, ha ezeket észrevesszük, könnyebben túljuthatunk bánatunkon.

3) Az önbecsülésünket ne adjuk fel soha, mutassuk meg mindig, milyen fából faragtak minket.

4) A hit. A hit átsegít minket minden problémán, bajon.

 Mindezek segítették a bencés szerzetest és környezetét abban, hogy átvészeljék a borzalmakat, hogy most, 2009-ben legyen élő ember, aki mesélhet nekünk.

 Szekeres Imre Gyula és a társaság elnöke, Zsíros Sándor is felhívta figyelmünket a folyosón kiállított képekre. Ezeket Gyula bácsi rabtársa, Nyikolaj Ivanovics Getman festőművész festette az ott eltöltött idők alatt. Egy méltatója így fogalmazott a képekről: „emlékeztetik az embereket (…) és testamentumként állnak annak a sok-sok millió embernek, akik a leggonoszabb és legbrutálisabb politikai elnyomás miatt haltak meg.” A képek valóban elgondolkodtatóak, a borzalmas szenvedést, a rabszolgatábor keserveit a művész halálos titokban örökítette meg.

 Az előadás élvezetes, tanulságos volt, közelebb kerültünk a még kevésbé kutatott – s sokak által még nem is igazán ismert – témához.

 Mindenki nevében köszönjük dr. Szabó Istvánné tanárnőnek, hogy felhívta a figyelmünket erre az előadásra, a társaságnak és az egyetemnek a szervezést, a gimnáziumnak pedig azt, hogy helyet biztosított ennek a nem mindennapi programnak.

 Írta: Horváth Georgina 11.A

Holocaust emléknap

 Április 16-án a 9. évfolyam és a 12.H osztály látogatást tett a miskolci zsinagógában Barna István tanár úr vezetésével, aki beszélt nekünk az épület történetéről és a miskolci zsidóság sorsáról. Megcsodálhattuk a teplombelső szépségét, díszítésének pompáját. Ezzel a látogatással rótuk le tiszteletünket a holocaust áldozatai előtt.

      

Az 1848-as tábornokok

 Dr. Bóna Gábor egyetemi tanár tartott előadást április 16-án iskolánkban az 1848-as szabadságharc honvédeiről és tábornokairól. A professzor úr nemrég megjelent könyvét ajándékozta könyvtárunknak. Remek előadásával zárultak rendhagyó történelemóráink a Miskolci Egyetem történelem tanszékével közös szervezésben.

     

Aktuális eredmények

  • AJTP Angol nyelvi verseny Pápa

    országos fordulóba jutott

    Hajdu Gábor (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaverseny

    regionális döntőbe jutott

    Fazekas Máté András (9.C)

    Felkészítő: Kovács Benedek

     
  • Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaverseny

    regionális döntőbe jutott

    Malinkó Dioméd (10.B)

    Felkészítő: Biró István

     
  • Fizika - Athletica Galactica

    országos 21. helyen végzett

    Bódi Áron Csanád (11.C)

    Felkészítő: Biró István

     
  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 14. helyen végzett

    Szabó Péter (8.B)

    Felkészítők: Grallert Krisztina, Dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó

     
  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 13. helyen végzett

    Bahor Norbert Ákos (7.B)

    Felkészítők: Csetneki Csilla, dr. Győry Ákos, dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó

     
  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 10. helyen végzett

    Kecskés Katalin (8.B)

    Felkészítők: dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó, Tóth Tibor

     
  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 6. helyen végzett

    Leitner-Takács Bende (8.B)

    Felkészítők: Grallert Krisztina, Dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó

     
  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 3. helyen végzett

    Fazekas Dávid (8.B)

    Felkészítők: dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó, Tóth Tibor

     
  • MATEGYE Megyei Matematikaverseny

    megyei 6. helyen végzett

    Szilágyi Balázs (10.B)

    Felkészítők: Csendi Balázs, dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó

     

Gratulálunk!