átváltás akadálymentes nézetre
1. kép

Hírek, aktualitások

Október 5.

Október 5-én került sor a történelem tagozatosok éves terepgyakorlatára, amely most Abaújba kalauzolta a diákokat. A kirándulásról cikkünk és képek a tanulmányi kirándulások címszó alatt találhatóak.

Audiovizuális emlékgyűjtés

Az elmúlt tanévben sikerrel pályáztunk az Audiovizuális emlékgyűjtés projektre. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló egyedülálló pályázat keretén belül középiskolás diákok interjúkat készítenek idős emberekkel, családtagokkal, rokonokkal az általuk a közelmúltban megélt eseményekről. Az oral history műfajába sorolható interjúkat tudományos és oktatási célra lehet hasznosítani. Ennek a munkának a kezdeteként a projektben résztvevő tanárok felkészítő továbbképzésen vettek részt, majd megkezdték a diákok felkészítését is az interjúkra.

      

Szeptember 22.

Szeptember 22-én került sor a Nemzeti Tankönyvkiadó által szervezett országos történelem verseny regionális fordulójára, amelyre iskolánkból 3 csapat is bejutott.

A vetélkedő győztese iskolánk csapata lett, a 10.C osztályos Schultz Vera, Jakab Ádám, Varga Dénes képviseli régiónkat és iskolánkat az országos döntőn.

A győztes csapat felkészítő tanára Jobbágy László tanár úr.

A versenyen a 3. helyet szerezte meg a 10.A osztályos csapat, Bártfai Fanni, Benkő Péter, Kerekes Endre. Nyolcadik helyen végzett a 10.H osztály csapata, Oszterman Viktor, Ungár Péter, Váradi Gábor.

Felkészítő tanáruk dr. Szabó Istvánné.

Szeptember

Eljött a szeptember, az új tanév kezdése. A bejövő történelem tagozatosokkal helytörténeti sétákon ismerkedtünk meg városunk múltjával, nevezetességeivel. Ezt követően a vidéki diákok is bemutatták lakóhelyük történelmét, hírességeit. Különösen élvezetes volt az edelényi diákok beszámolója Fűzi Patrik, Almási Máté és Kovács Ákos előadásában, de a kazincbarcikai triász –Kovács Örs, Lengyel Lilla, Petró Réka- is nagy sikert aratott. Sélley Fanny Szerencs történelmi nevezetességeinek bemutatásához finom csokoládét is körbekínált. A miskolci tanulók a séták látnivalóit kiegészítették egy-egy történelmi esemény részletezésével. Megismerkedtünk a diósgyőri munkáskolónia életével, Kárpáti Viktor a vaskohászat rejtelmeibe avatott be minket, de megismerhettük a miskolci szőlő- és bortermelés, kereskedelem régi történeteit is Nyilasi Zoltán és Hojnyák Dávid előadásában.

2010. június

2010 júniusának végén került sor történelem tagozatunk éves tanulmányi kirándulására. A helyszín ezúttal Svájc volt, ahol Szent Gallen, Zürich, Bern, Genf, Básel nevezetességeivel ismerkedtünk meg. Az útról szóló beszámoló megtekinthető a tanulmányi kirándulások címszó alatt!

 

Június 4.

Június 4-én emlékeztünk a 90 évvel ezelőtt történt trianoni békediktátumra. Hoffman Rózsa oktatási államtitkár ünnepi körlevelének felolvasása mellett kiállítással ünnepeltük a nemzeti összefogás napját. A korabeli dokumentumok és térképek valamint a békediktátum megkötésének körülményei és tartalma került megjelenítésre a kiállításon, amelyet dr. Puskás István tanár úr és 11.B osztályos diákjai rendeztek a Rubicon című folyóirat emlékszámainak felhasználásával, valamint Sereg Péter által hozott dokumentumok segítségével.

Május 24.

Május 24-től makettkiállítást szervezett a történelem tehetséggondozó műhely dr. Szabó Istvánné tanárnő vezetésével. A XX. század jelentős történelmi-hadászati eszközeinek kicsinyített másait a 10.A osztályból Sereg Péter, Bíró Viktor és Nagylaki Bence készítette, illetve a 11.E osztályból Broda Balázs 3 makettjét mutatták be a készítők. A második világháború jelentős fegyverei, tankok, gépfegyverek kerültek bemutatásra, valamint MIG és Grippen-repülők, katonai helikopterek és hadihajók makettjeit csodálhattuk meg. Remek előadás keretében mutatta be Sereg Péter a Titanic-modell kapcsán a híres hajó történetét. A kiállítás nagy siker volt, sok osztály kérte a készítők bemutatásával történő megtekintését.

      

JAM BUMM találkozás

Május 10-én Fazekas Róbert tanár úr szervezésében ebben a tanévben második alkalommal került sor JAM BUMM-találkozásra. Most Vinnai Balázs, az IND (Interactive Net Design) ügyvezető igazgatója tartott előadást eddigi tevékenységéről, vállalkozásának eddigi történetéről. Nagy örömmel érkezett a Földesbe, érzelmileg is kötődik iskolánkhoz, hiszen diákéveit ő is itt töltötte.

Fiatalon, egyetemi évei alatt gyerekkori barátjával informatikai bt-t alapítottak, ami nem volt egyértelműen sikerre ítélve. Édesapja attól tartott, ha fia céget alapít, az veszélyezteti jogi diplomájának megszerzését, ezért ellenezte üzletemberi tevékenységét. A jogi diploma megszerzése után az 1997-ben alapított IND cég sikert sikerre halmozott. Az előadásban hallhattuk, hogy eleinte weboldalakat készítettek, de 2000-ben szerződést írtak alá a CIB-bel, ők fejlesztették a bank internetbanki rendszerét. 2006 elején 3 éves üzleti tervet készítettek és fogadtak el, 2009-re a cég egyre ismertebb lett az európai piacon.

Mára a szoftverfejlesztéssel foglalkozó fiatal csapatot nemcsak a budapesti, hanem a nemzetközi informatikai szakma legjobbjai is elismerik, Balázs 2006 elején a „Jövő ígérete” elismerésben részesült.

Ezzel az előadással arra adott biztatást a fiataloknak, hogy kemény munkával, megfelelő ambícióval bármit képesek vagyunk elérni. A lehetőségeket észre kell venni, és ha tudunk, élni is kell velük.

Írta: Kavecsánszky Petra (11. H osztály)

Április 23.

Április 23-án került sor a Nemzeti Tankönyvkiadó országos történelem versenyének első fordulójára 3 csapat részvételével. A 9 évfolyamosok számára meghirdetett vetélkedőre a 9.A, a 9.C és a 9.H csapatai vettek részt. A szeptemberi regionális középdöntőre a 9.A osztályból Benkő Péter, Bártfai Fanni és Kerekes Endre, a ).C osztályból a Schultz Vera vezette csapat, a 9.H osztályból Osztermenn Viktor, Váradi Gábor, Ungár Péter alkotta csapat jutott be.

Lengyel tragédia

A lengyel tragédia, repülőgép-katasztrófa kapcsán történelemórákon emlékeztünk meg a két nép barátságáról, történelmünk összefonódásáról együttérzésünk jeleként.

Aktuális eredmények

  • MENTORS AJTP angol nyelvi verseny

    országos 4. helyen végzett

    Onofrei Márk Leonárdó (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • MENTORS AJTP angol nyelvi verseny

    országos 3. helyen végzett

    Garics Péter (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • MENTORS AJTP angol nyelvi verseny

    országos 1. helyen végzett

    Hajdu Gábor (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • Dr. Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 5. helyen végzett

    Varga Vanda (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     
  • Dr. Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 3. helyen végzett

    Kostyál Gréta Lelle (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     
  • Dr. Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 1. helyen végzett

    Gulyás Péter (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     
  • Fizika - Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny II. kategória

    döntő 3. helyen végzett

    Fehérvári Donát (12.B)

    Felkészítők: Biró István, Kovács Benedek, Pál Mihály Imre, Zámborszky Ferenc

     
  • Fizika - Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny I. kategória

    döntő 11. helyen végzett

    Farkas Roland (12.C)

    Felkészítő: Pál Mihály Imre

     
  • Fizika - Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny I. kategória

    döntő 5. helyen végzett

    Molnár István Ádám (11.B)

    Felkészítők: Kovács Benedek, Zámborszky Ferenc, Dezsőfi György, Dudás Imre

     
  • Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaverseny

    országos 21. helyen végzett

    Malinkó Dioméd (10.B)

    Felkészítő: Biró István

     

Gratulálunk!