átváltás akadálymentes nézetre
1. kép

Kazinczy Ferenc és kora

Megyei történelmi-művelődéstörténeti vetélkedő

2009. november 5.

Idén 11. alkalommal rendezett iskolánk történelmi vetélkedőt megyénk általános iskolás diákjai számára.

17 csapat jelentkezett versenyünkre, amelyet Kazinczy és kora témakörben, két fordulóban szerveztünk.

November 5-én 9 órától került sor az írásbeli feladatsor megoldására, amelyet Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet tanárnő készített. Ezt követően Tózsa Rigó Attila doktorandusz tartott előadást a XVIII-XIX. század fordulójának érdekességeiről a Miskolci Egyetem szervezésében.

A 14 órakor kezdődő szóbeli megmérettetésre más csak 6 csapat jutott be. A hatfordulós döntő játékvezetője és a feladatok kitalálója Fazekas Róbert tanár úr volt. A hallgatóság villámkérdésekre válaszolt csokoládéért.

A zsűri tagjai: Tózsa Rigó Attila a Miskolci Egyetemről, Lencsés Ágnes tanárnő, a városi Pedagógiai Intézet történelem szaktanácsadója és Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet tanárnő, iskolánk igazgatóhelyettese és történelem tagozatos tanára.

A vetélkedő segítői a 10.A osztály történelem tagozatos diákjai voltak.

A versenyen résztvevő csapatok és felkészítő tanáraik könyvet kaptak és másnap, november 6-án jutalomkiránduláson vehettek részt Széphalmon, ahol megtekintették szakszerű idegenvezetéssel a Magyar Nyelv Múzeumát és a Kazinczy-mauzóleumot, a miskolci Mecénás Alapítvány anyagi támogatásával.

 

A vetélkedő döntőjének eredményei:

 

1. hely: Bársony János Általános Iskola, Miskolc

Csapattagok: Bander Dorottya, Katona Dávid, Krokos Gergő

Felkészítő tanár: Tóth Zsuzsanna

 

2. hely: Mező Ferenc Általános Iskola, Mezőkövesd

Csapattagok: Dienes Flóra, Farkas Bálint, Vámos Alexandra

Felkészítő tanár: Csehné Bódi Etelka

 

3. hely: Móra Ferenc Általános Iskola, Miskolc

Csapattagpk: Czink Fruzsina, Éles Eszter, Nyilasi Zoltán

Tanáruk: Vodila Józsefné

 

4. hely: Ádám Jenő Ált. Iskola Dózsa György Úti Tagiskola, Kazincbarcika

Csapattagok: Petró Réka, Lengyel Lilla, Kovács Örs

Tanáruk: Tóth Tiborné

 

5. hely: Péczeli József Általános Iskola, Putnok

Csapattagok: Kalóz Viktória, Nagy Szimonetta, Pokó Ajtony

Tanáruk: Pokóné Lődi Marianna

 

6. hely: Árpád Vezér Gimnázium, Sárospatak

Csapattagok: Ekkler Boldizsár, Lomniczi Vivien, Papp Kinga

Tanáruk: Vaskó Erika

 

7. hely: Szinyei Merse Pál Ált. Isk. Szirmabesenyő

Csapattagok: Fóris Ildikó, Majoros Mónika, Török Máté

Tanáruk: Csonkáné Rácz Teodóra

 

8. hely: Árpádházi Szent Margit Ált. Isk., Sátoraljaújhely

Csapattagok: Gombos Bettina, Kovács Patrícia, Pribojszki Szabolcs

Tanáruk: Sebes Péter

 

9. hely:Kossuth Lajos Ált.Isk. Nyékládháza

Csapattagok: Lédig Dávid, Sohajda Cintia, Horváth Bence

Tanáruk: Tóth Balázs

 

10. hely: Istvánffy Gyula Ált. Isk., Miskolc

Csapattagok: Karácsony Péter, Kovács Ádám, Veják István

Tanáruk: Beluzsárné Torkos Erzsébet

 

11. hely: Ádám Jenő Ált. Isk. Kazincbarcika

Csapattagok: Potonyecz Fanni, Kocsós Noémi, Farkas Zoltán

Tanáruk: Panyiczki Péterné

 

12. hely: II.Rákóczi Ferenc Ált. Isk., Sárospatak

Csapattagok: Tüzér Máté, Kazup Ágota, Mayher Eszter

Tanáruk: Császár Erika

 

13. hely: Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Felsőzsolca

Csapattagok: Gulyás Márk, Bóni Alexandra, Glonczi László

Tanáruk: Balla Józsefné

 

14. hely: Kazinczy Ferenc Ált. Isk., Kazincbarcika

Csapattagok: Mihalik Nikolett, Simon Dóra, Budai Anna

Tanáruk: Katona Katalin

 

15. hely: Mező Ferenc Ált. Isk., Mezőkövesd

Csapattagok: Balogh Eszter, Tóth Emese, Tóth Anna Tamara

Tanáruk: Csehné Bódi Etelka

 

Gratulálunk a verseny résztvevőinek és sok sikert kívánunk a továbbtanulásukhoz, várjuk őket a Földesben!

 

A szervező: dr. Szabó Istvánné

       

         

          

       

         

         

      

         

         

      

         

         

      

         

         

      

         

         

      

         

         

      

         

         

   

Aktuális eredmények

  • MENTORS AJTP angol nyelvi verseny

    országos 4. helyen végzett

    Onofrei Márk Leonárdó (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • MENTORS AJTP angol nyelvi verseny

    országos 3. helyen végzett

    Garics Péter (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • MENTORS AJTP angol nyelvi verseny

    országos 1. helyen végzett

    Hajdu Gábor (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • Dr. Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 5. helyen végzett

    Varga Vanda (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     
  • Dr. Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 3. helyen végzett

    Kostyál Gréta Lelle (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     
  • Dr. Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 1. helyen végzett

    Gulyás Péter (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     
  • Fizika - Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny II. kategória

    döntő 3. helyen végzett

    Fehérvári Donát (12.B)

    Felkészítők: Biró István, Kovács Benedek, Pál Mihály Imre, Zámborszky Ferenc

     
  • Fizika - Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny I. kategória

    döntő 11. helyen végzett

    Farkas Roland (12.C)

    Felkészítő: Pál Mihály Imre

     
  • Fizika - Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny I. kategória

    döntő 5. helyen végzett

    Molnár István Ádám (11.B)

    Felkészítők: Kovács Benedek, Zámborszky Ferenc, Dezsőfi György, Dudás Imre

     
  • Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaverseny

    országos 21. helyen végzett

    Malinkó Dioméd (10.B)

    Felkészítő: Biró István

     

Gratulálunk!