átváltás akadálymentes nézetre
1. kép

Arany-blokk

12.E-s AJTP diák szép eredményt ért el egy országos versenyen

Szabó Vanessza (12.E) az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban megrendezett Erzsébet-napi országos vers-prózamondó versenyen 3. helyezést ért el.

 

Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) a Földes Ferenc Gimnáziumban

Az Arany János Tehetséggondozó Program a kormányzat által támogatott országos esélyteremtő program, amely 2000 óta működik eredményesen az ország 21 kiemelkedő gimnáziumában és a hozzájuk kapcsolódó kollégiumokban, itt a Földes Ferenc Gimnáziumban és a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban.

2019-től egyszerűsödött a pályázati eljárás (nincs önkormányzati ajánlás és osztályfőnöki vélemény sem szükséges), továbbá jelentősen bővült a pályázatra jogosultak köre (nem csak hátrányos helyzetű tanulók pályázhatnak)!!!

A program célja:

a tanulók fölkészítése az érettségire, az egyetemi továbbtanulásra – bármilyen irányban.

Eszközei:

  • 5 éves képzés (1 előkészítő év, amikor a tanulók kiemelten magas óraszámban tanulják az idegen nyelvet és a digitális kultúrát + 4 gimnáziumi év, az utolsó két évben bármely két tantárgy emelt szinten is választható),
  • kollégiumi tagság,
  • speciális kiscsoportos, egyéni foglalkozások (tanulásmódszertan, kommunikáció, önismeret),
  • közép- és felsőfokú nyelvvizsgák,
  • ECDL vizsgák alap és haladó szinten,
  • jogosítvány,
  • belföldi és külföldi tanulmányi kirándulások.


Mindez teljes körű állami finanszírozással, vagyis a tanulók, szülők számára ingyenesen.

Az intézmények a tanulókat szociális támogatásokkal (pl. étkezés, közlekedés, különórák, edzések, táborok stb. költségeinek fedezése) és tanulmányi ösztöndíjjal is segíti.

2022 szeptemberétől országos AJTP-ösztöndíj bevezetésére került sor: ennek összege a 9.AJTP-sek számára az előkészítő évben 15.000 Ft/hó/fő, a felsőbb évfolyamos diákok az előző félév tanulmányi eredményétől függően havi 20.000-40.000 Ft tanulmányi ösztöndíjban részesülhetnek.

Kik jogosultak a programra?

Mindazon nyolcadikos tanulók, akik a pályázat beadásakor (2023. december 8.) az alábbiak közül egy feltételnek megfelelnek:

  • kedvezményezett településen lakik (közel 1700 ilyen település van, nemcsak kistelepülések, hanem pl. városok is, a lista az alábbi linken elérhető: https://net.jogtar.hu/getpdf?docid=A1500105.KOR&targetdate=&printTitle=)
  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül
  • gyermekvédelmi szakellátás otthont nyújtó ellátási formájában részesülő nevelésbe vett, vagy a programba történő jelentkezés időpontjában ideiglenes hatállyal elhelyezett
  • a család- és gyermekjóléti szolgálat az általános iskola és a szülő kezdeményezésére elkészített javaslata alapján rászorult
  • a szülő vagy a családba fogadó gyám aktív korúak ellátására jogosult vagy a pályázat benyújtásának időpontját megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapig álláskeresőként nyilvántartott személy
  • lakóhelye nem kedvezményezett település, de lakosságszám 5000 fő alatti, és a programba történő jelentkezés időpontjában települési támogatásban vagy a jelentkezés időpontját megelőző 6 hónapon belül rendkívüli települési támogatásban részesül


Mit kell tartalmaznia a pályázati csomagnak?

  • a nevelőtestület támogató nyilatkozatát (1. sz. melléklet),
  • a szülő nyilatkozatát arról, hogy elfogadja és támogatja az 5 éves nevelést, oktatást és a kollégiumi ellátást (2. sz. melléklet),
  • a tanuló személyi adatlapját (3. sz. melléklet),
  • azt, hogy a programban részt vevő intézmények közül melyekbe kéri a felvételét (4. sz. melléklet),
  • a szociális helyzetet igazoló hivatalos dokumentum fénymásolatát (a jegyző igazolása a hátrányos helyzet megállapításáról vagy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságról vagy az ideiglenes hatállyal történő elhelyezésről),
  • vagy az illetékes gyermekjóléti szolgálat − az általános iskola és a szülő kezdeményezésére elkészített – javaslatát a tanuló rászorultságára vonatkozóan abban az esetben, ha a h. pontban foglalt igazolás kiállításának feltételei nem állnak fenn (5. számú melléklet).


Hogyan zajlik a pályázati - felvételi eljárás?

  • Az osztályfőnök segítségével a tanulók és szüleik elkészítik a pályázati csomagot, és a szeptemberben megjelenő minisztériumi pályázati felhívásban és a tanév rendjében is megjelölt időpontig, 2023. december 8-ig eljuttatják az első helyen megjelölt AJTP gimnáziumba.
  • A tanuló a tanév rendjében megjelölt időpontig beadja jelentkezését a központi írásbelikre.
  • A tanuló megírja az AJTP képességmérő tesztet, valamint a központi írásbeliket, és részt vesz az intézmények által szervezett felvételi beszélgetésen.
  • A gimnáziumok a felvételik és a hozott pontszámok alapján rangsort készítenek, ami alapján még a középiskolai jelentkezési határidő előtt értesítik a pályázókat arról, hogy bejutottak-e az általuk megjelölt valamely intézmény AJTP osztályába.
  • Amennyiben igen, akkor a tanuló a jelentkezési határidőig beadja jelentkezését az adott intézménybe, az AJTP-re.
  • Amennyiben nem sikerült az AJTP-be bekerülnie, szabadon jelentkezhet bármely intézménybe.

A programban résztvevő intézményekben AJTP-programfelelős, illetve AJTP-koordinátor kolléga dolgozik, aki a felmerülő kérdésekre választ ad, segít a pályázati csomag összeállításában.

További információk

az intézmény honlapján (www.ffg.hu és www.ffg.hu/arany-blokk ), 
illetve az AJTP-honlapon (www.ajtp.hu)

és az AJTP-facebook oldalon (https://www.facebook.com/AranyJanosTehetseggondozoProgram/).

AJTP országos matematika verseny

Előkészítő évfolyam
1. helyezett: Mák Csaba (Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged)
2. helyezett: Kovács Zsigmond (Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár)
3. helyezett: Erős Dorián (Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium, Kőszeg)

9. évfolyam
1. helyezett: Olar Alexander (Katona József Gimnázium, Kecskemét)
2. helyezett: Fodor Virág (Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium, Eger)
3. helyezett: Balogh Petra Virág (Türr István Gimnázium és Kollégium, Pápa)

10. évfolyam
1. helyezett: Szabó Viktória Ildikó (Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár)
2. helyezett: Patkovics Dóra (Neumann János Gimnázium, Tech. és Koll., Eger)
3. helyezett: Ambrus Attila (Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár)

11. évfolyam
1. helyezett: Ruszkai Dániel (Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc)
2. helyezett: Kovács Péter (Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár)
3. helyezett: Gulyás Győző (Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár)

12. évfolyam
1. helyezett: Molnár Milán (Katona József Gimnázium, Kecskemét)
2. helyezett: Tombor Máté (Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár)
3. helyezett: Lengyel Vanessza (Leőwey Klára Gimnázium, Pécs)

Részletes eredmények

 

2022. előkészítő évfolyam feladatsor 2022. előkészítő évfolyam javítókulcs
2022. 9. évfolyam feladatsor 2022. 9. évfolyam javítókulcs
2022. 10. évfolyam feladatsor 2022. 10. évfolyam javítókulcs
2022. 11. évfolyam feladatsor 2022. 11. évfolyam javítókulcs
2022. 12. évfolyam feladatsor 2022. 12. évfolyam javítókulcs

Előkészítő évfolyam bemeneti mérése

2021/2022. tanév eredményei

Megjelent az Arany-könyv

az Arany János Tehetséggondozó Program intézményeit és kiemelkedő tehetségeit bemutató kötet. 

 

ELŐSZÓ - Dr Polonkai Mária c. egyetemi docens, az AJTP szakmai vezetője

BEVEZETŐ - Veres Pál az AJTPIE elnöke, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója

ZÁRSZÓ - Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet a Földes Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettese, az Arany-könyv szerkesztője és az interjúk készítője

TARTALOM 

 

INTERJÚ

   Broda Balázzsal
   Osváth Kristóffal
   Veres Enikővel
 

 

Az AJTP a Földes Ferenc Gimnáziumban és a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban

 

Aktuális eredmények

  • MENTORS AJTP angol nyelvi verseny

    országos 4. helyen végzett

    Onofrei Márk Leonárdó (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • MENTORS AJTP angol nyelvi verseny

    országos 3. helyen végzett

    Garics Péter (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • MENTORS AJTP angol nyelvi verseny

    országos 1. helyen végzett

    Hajdu Gábor (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • Dr. Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 5. helyen végzett

    Varga Vanda (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     
  • Dr. Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 3. helyen végzett

    Kostyál Gréta Lelle (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     
  • Dr. Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 1. helyen végzett

    Gulyás Péter (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     
  • Fizika - Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny II. kategória

    döntő 3. helyen végzett

    Fehérvári Donát (12.B)

    Felkészítők: Biró István, Kovács Benedek, Pál Mihály Imre, Zámborszky Ferenc

     
  • Fizika - Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny I. kategória

    döntő 11. helyen végzett

    Farkas Roland (12.C)

    Felkészítő: Pál Mihály Imre

     
  • Fizika - Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny I. kategória

    döntő 5. helyen végzett

    Molnár István Ádám (11.B)

    Felkészítők: Kovács Benedek, Zámborszky Ferenc, Dezsőfi György, Dudás Imre

     
  • Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaverseny

    országos 21. helyen végzett

    Malinkó Dioméd (10.B)

    Felkészítő: Biró István

     

Gratulálunk!