átváltás akadálymentes nézetre
1. kép

JAM BUMM találkozás

Május 10-én Fazekas Róbert tanár úr szervezésében ebben a tanévben második alkalommal került sor JAM BUMM-találkozásra. Most Vinnai Balázs, az IND (Interactive Net Design) ügyvezető igazgatója tartott előadást eddigi tevékenységéről, vállalkozásának eddigi történetéről. Nagy örömmel érkezett a Földesbe, érzelmileg is kötődik iskolánkhoz, hiszen diákéveit ő is itt töltötte.

Fiatalon, egyetemi évei alatt gyerekkori barátjával informatikai bt-t alapítottak, ami nem volt egyértelműen sikerre ítélve. Édesapja attól tartott, ha fia céget alapít, az veszélyezteti jogi diplomájának megszerzését, ezért ellenezte üzletemberi tevékenységét. A jogi diploma megszerzése után az 1997-ben alapított IND cég sikert sikerre halmozott. Az előadásban hallhattuk, hogy eleinte weboldalakat készítettek, de 2000-ben szerződést írtak alá a CIB-bel, ők fejlesztették a bank internetbanki rendszerét. 2006 elején 3 éves üzleti tervet készítettek és fogadtak el, 2009-re a cég egyre ismertebb lett az európai piacon.

Mára a szoftverfejlesztéssel foglalkozó fiatal csapatot nemcsak a budapesti, hanem a nemzetközi informatikai szakma legjobbjai is elismerik, Balázs 2006 elején a „Jövő ígérete” elismerésben részesült.

Ezzel az előadással arra adott biztatást a fiataloknak, hogy kemény munkával, megfelelő ambícióval bármit képesek vagyunk elérni. A lehetőségeket észre kell venni, és ha tudunk, élni is kell velük.

Írta: Kavecsánszky Petra (11. H osztály)

Aktuális eredmények

  • AJTP Angol nyelvi verseny Pápa

    országos fordulóba jutott

    Hajdu Gábor (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaverseny

    regionális döntőbe jutott

    Fazekas Máté András (9.C)

    Felkészítő: Kovács Benedek

     
  • Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaverseny

    regionális döntőbe jutott

    Malinkó Dioméd (10.B)

    Felkészítő: Biró István

     
  • Fizika - Athletica Galactica

    országos 21. helyen végzett

    Bódi Áron Csanád (11.C)

    Felkészítő: Biró István

     
  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 14. helyen végzett

    Szabó Péter (8.B)

    Felkészítők: Grallert Krisztina, Dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó

     
  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 13. helyen végzett

    Bahor Norbert Ákos (7.B)

    Felkészítők: Csetneki Csilla, dr. Győry Ákos, dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó

     
  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 10. helyen végzett

    Kecskés Katalin (8.B)

    Felkészítők: dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó, Tóth Tibor

     
  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 6. helyen végzett

    Leitner-Takács Bende (8.B)

    Felkészítők: Grallert Krisztina, Dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó

     
  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 3. helyen végzett

    Fazekas Dávid (8.B)

    Felkészítők: dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó, Tóth Tibor

     
  • MATEGYE Megyei Matematikaverseny

    megyei 6. helyen végzett

    Szilágyi Balázs (10.B)

    Felkészítők: Csendi Balázs, dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó

     

Gratulálunk!