Lengyel csereprogram 2018

MISKOLC-TRZCIANKA

„Legyen csodálatos az utad! (...) Ismered a mondást, hogy ezek az utazások életre szóló élményt jelentenek…”

2018 tavaszán a Földes cserediákjai hosszú útra indultak. Most ők látogatták meg lengyel barátaikat.
Az utazást május hatodikán, hajnalban kezdtük el, fáradtan, ámde annál nagyobb izgalommal. Mindnyájunk szeme előtt ott lebegett, hogy hosszú hónapok után újra találkozhatunk társainkkal.
Az út zökkenőmentes volt, így teljesen időben érkeztünk meg az iskola parkolójába, ahol már vártak minket. A hosszú út okozta fáradság rögtön eltűnt az arcunkról, amikor leszálltunk a buszról, és örömujjongásban tört ki mindenki. Már az első percekben jelezték számunkra, hogy vártak minket.
Az első napon megismerkedtünk az iskolájukkal, az igazgató úr kedvesen üdvözölt minket, majd ismét megjegyezte, hogy mennyire vártak minket. Ezek után meglátogattuk a város gyönyörű, régi-új könyvtárát, az iskola udvarán kosármeccseket játszottunk, kézműveskedtünk, és ezek alatt még több kedves tanárral és diákkal ismerkedtünk meg. Az első napi közös vacsora előtt volt szabadidőnk, amit örömmel használtunk fel a város megismerésére, felfedezésére. Jó érzés volt tudni, hogy pontosan milyen helyen is fogunk élni egy hétig. Aznap megállapítottam, hogy gyönyörű. A közös vacsorán újra a nagycsapattal mindenki kötöttségek nélkül érdeklődhetett bármi iránt, hiszen barátaink egyből válaszoltak.
A következő napunk volt a legemlékezetesebb. Legelső programként egy labirintusból kellett kiszabadulnunk, ami azon kívül, hogy rendkívül hasznos csapatépítő játék, sok mindent megtud az ember társairól. Ha nincs ez a játék, talán sosem látom túlbuzgónak az egyik mindig álmos osztálytársam. Már megérte. Utunk ezután egy igen érdekes, 6D múzeumba vezetett, majd a nap fénypontja, a tengerpart következett. Gyönyörű, tiszta víz, kellemes szellő, sirályok, és minden, ami egy idilli tengerpart-pillanathoz kell. Tökéletes volt. A nap végére nem maradt más, mint egy izgalmas kalandpark. A hangulatot és a jó kedvet természetesen a fiúk biztosították, így nem is volt olyan nehéz végigmenni egy-egy akadályon.
Szerdán letesztelhettük mennyire értünk angolul, hiszen moziba mentünk. Nyilvánvalóan angolul néztük, hiszen „vegyes csapat” voltunk, de itt megnyugtatok mindenkit, hogy lengyel felirat volt hozzá. Nem tudom, ez a magyaroknak hasznos volt-e . Az iskolába visszatérve egy zeneórán vettünk részt, ahol kipróbálhattunk egy igazán jópofa „hangszert”: a színes hengereket . Majd csapatverseny keretein belül interaktívan játszottunk mai slágerekkel. Hogy megőrizzük emlékeinket, és az iskola megmutathassa milyen diákok voltak itt, egy egész terem hosszúságú lapra mindenki felrajzolta személységét. Végignézve a rajzokon, elgondolkodtam, hogy mennyire sokfélék vagyunk, mégis összeköt minket valami. Valami igazán különleges kapcsolat magyarok és lengyelek között. Délután örömmel fogadtak minket Trzcianka polgármesteri hivatalában, bár a polgármesternek épp dolga akadt, de ettől függetlenül kíváncsian várták a kérdéseket, hogy rögtön válaszoljanak. Este ellátogattunk a város pékségébe, ahol személyesen is láthattuk a kenyér „születését”. Ajándékba kaptunk friss cipókat, amik isteni íznek örvendtek.
Mindnyájunknak fontos az egészség, gondolom ezért volt a program része a csütörtök reggeli konditerem. A kifejezetten fárasztó program után többen megjegyeztük, hogy ezek után nem panaszkodunk az iskolai testnevelés órákra. Az iskolába visszatérve egy érdekes, úgynevezett „varázsszőnyegen” játszottunk. Én pont Csetneki Csilla tanárnővel párbajoztam, de veszítettem is ellene. Mindig van mit tanulni, úgy látszik. De ha már reggel így elfáradtunk, miért ne ennénk egy jót? Gondolná az ember. Ez azt jelentette, hogy mi magunk készítettük el az ebédet. Bár, azt megjegyezném, hogy sokan maradtunk ezek után is éhesek. Ezért volt megváltás, hogy estig nem volt más programunk, így hazamehettünk, ahol az anyukák főztek. És akkor sokan adtak hálát.
Este a tóparton, sokunk kedvenc helyén tábortűz mellett szórakoztunk egy két évvel ezelőtti cserediákkal, sütöttünk, majd csónakáztunk a vízen. Személy szerint, nekem a tópart vált a legkedvesebb helyemmé.
Utolsó napunkon a tópart melletti erdőben tájékozódási versenyt rendeztek nekünk, ami először úgy tűnt, nehézkes lesz az éjszaka esett eső miatt, de végül senkit nem érdekelt, hogy hány cipő megy tönkre, mert mindenki nyerni akart. Az iskolában eredményhirdetés után az iskola énekesei hihetetlen koncertet adtak. Elképesztő, hogy velünk egykorú, vagy fiatalabb diákok mennyi tehetséggel rendelkeznek. Nem sajnálják az a rengeteg időt, amit belefektetnek, hiszen látszódik az eredménye. A délutánt és az estét legtöbben közösen töltöttük a tóparton, mint utolsó perceket. Mindnyájan tudtuk, hogy másnap hazamegyünk, hogy semmi sem biztos a jövővel kapcsolatban, hogy találkozunk-e még. De kihasználtuk minden percét, hogy emlékezetessé tegyük az estét. A mólón ülve, egymással beszélgetve, elgondolkodván a közös emlékeken. Ezt láttuk helyénvalónak. Mert ez volt az. Tökéletes zárása egy tökéletes programnak.
Szombat hajnal kicsi buszunk útnak eredt, fedélzetén magyar diákokkal. Az előtte lévő búcsúzkodás életem egyik legnehezebb dolga volt. Mindenki megölelt mindenkit, próbáltuk még kicsivel nyújtani és húzni az időt, miközben azon töprengtünk, hogy telt el ez az egész, hová tűnt az idő mellőlünk. Csordultak könnyek, legalábbis az enyém biztos, majd muszáj volt elfoglalni helyünket a buszon. Hiszen itthon, a Földesben még sok dolgunk van. Még egy utolsó integetés, majd egy kanyar, és már nem is láttuk őket.
Azóta is hálás vagyok, hogy ennek a részese voltam. Hogy új embereket, helyeket ismertem meg, tanultam és bővítettem az ismereteimet. Csetneki Csilla és Pilz Mónika tanárnők munkáját pedig most én osztályoznám le egy sokszoros csillagos ötösre  Mindent köszönünk mindenkinek. Egy élmény volt. Minden pillanata.

Gyurcsik Petra
9NYEK-AJTP

Részletek

(2018. máj. 30. szerda, 14:56)