átváltás akadálymentes nézetre
1. kép

Angol

Lengyel csereprogram 2018

MISKOLC-TRZCIANKA

„Legyen csodálatos az utad! (...) Ismered a mondást, hogy ezek az utazások életre szóló élményt jelentenek…”

2018 tavaszán a Földes cserediákjai hosszú útra indultak. Most ők látogatták meg lengyel barátaikat.
Az utazást május hatodikán, hajnalban kezdtük el, fáradtan, ámde annál nagyobb izgalommal. Mindnyájunk szeme előtt ott lebegett, hogy hosszú hónapok után újra találkozhatunk társainkkal.
Az út zökkenőmentes volt, így teljesen időben érkeztünk meg az iskola parkolójába, ahol már vártak minket. A hosszú út okozta fáradság rögtön eltűnt az arcunkról, amikor leszálltunk a buszról, és örömujjongásban tört ki mindenki. Már az első percekben jelezték számunkra, hogy vártak minket.
Az első napon megismerkedtünk az iskolájukkal, az igazgató úr kedvesen üdvözölt minket, majd ismét megjegyezte, hogy mennyire vártak minket. Ezek után meglátogattuk a város gyönyörű, régi-új könyvtárát, az iskola udvarán kosármeccseket játszottunk, kézműveskedtünk, és ezek alatt még több kedves tanárral és diákkal ismerkedtünk meg. Az első napi közös vacsora előtt volt szabadidőnk, amit örömmel használtunk fel a város megismerésére, felfedezésére. Jó érzés volt tudni, hogy pontosan milyen helyen is fogunk élni egy hétig. Aznap megállapítottam, hogy gyönyörű. A közös vacsorán újra a nagycsapattal mindenki kötöttségek nélkül érdeklődhetett bármi iránt, hiszen barátaink egyből válaszoltak.
A következő napunk volt a legemlékezetesebb. Legelső programként egy labirintusból kellett kiszabadulnunk, ami azon kívül, hogy rendkívül hasznos csapatépítő játék, sok mindent megtud az ember társairól. Ha nincs ez a játék, talán sosem látom túlbuzgónak az egyik mindig álmos osztálytársam. Már megérte. Utunk ezután egy igen érdekes, 6D múzeumba vezetett, majd a nap fénypontja, a tengerpart következett. Gyönyörű, tiszta víz, kellemes szellő, sirályok, és minden, ami egy idilli tengerpart-pillanathoz kell. Tökéletes volt. A nap végére nem maradt más, mint egy izgalmas kalandpark. A hangulatot és a jó kedvet természetesen a fiúk biztosították, így nem is volt olyan nehéz végigmenni egy-egy akadályon.
Szerdán letesztelhettük mennyire értünk angolul, hiszen moziba mentünk. Nyilvánvalóan angolul néztük, hiszen „vegyes csapat” voltunk, de itt megnyugtatok mindenkit, hogy lengyel felirat volt hozzá. Nem tudom, ez a magyaroknak hasznos volt-e . Az iskolába visszatérve egy zeneórán vettünk részt, ahol kipróbálhattunk egy igazán jópofa „hangszert”: a színes hengereket . Majd csapatverseny keretein belül interaktívan játszottunk mai slágerekkel. Hogy megőrizzük emlékeinket, és az iskola megmutathassa milyen diákok voltak itt, egy egész terem hosszúságú lapra mindenki felrajzolta személységét. Végignézve a rajzokon, elgondolkodtam, hogy mennyire sokfélék vagyunk, mégis összeköt minket valami. Valami igazán különleges kapcsolat magyarok és lengyelek között. Délután örömmel fogadtak minket Trzcianka polgármesteri hivatalában, bár a polgármesternek épp dolga akadt, de ettől függetlenül kíváncsian várták a kérdéseket, hogy rögtön válaszoljanak. Este ellátogattunk a város pékségébe, ahol személyesen is láthattuk a kenyér „születését”. Ajándékba kaptunk friss cipókat, amik isteni íznek örvendtek.
Mindnyájunknak fontos az egészség, gondolom ezért volt a program része a csütörtök reggeli konditerem. A kifejezetten fárasztó program után többen megjegyeztük, hogy ezek után nem panaszkodunk az iskolai testnevelés órákra. Az iskolába visszatérve egy érdekes, úgynevezett „varázsszőnyegen” játszottunk. Én pont Csetneki Csilla tanárnővel párbajoztam, de veszítettem is ellene. Mindig van mit tanulni, úgy látszik. De ha már reggel így elfáradtunk, miért ne ennénk egy jót? Gondolná az ember. Ez azt jelentette, hogy mi magunk készítettük el az ebédet. Bár, azt megjegyezném, hogy sokan maradtunk ezek után is éhesek. Ezért volt megváltás, hogy estig nem volt más programunk, így hazamehettünk, ahol az anyukák főztek. És akkor sokan adtak hálát.
Este a tóparton, sokunk kedvenc helyén tábortűz mellett szórakoztunk egy két évvel ezelőtti cserediákkal, sütöttünk, majd csónakáztunk a vízen. Személy szerint, nekem a tópart vált a legkedvesebb helyemmé.
Utolsó napunkon a tópart melletti erdőben tájékozódási versenyt rendeztek nekünk, ami először úgy tűnt, nehézkes lesz az éjszaka esett eső miatt, de végül senkit nem érdekelt, hogy hány cipő megy tönkre, mert mindenki nyerni akart. Az iskolában eredményhirdetés után az iskola énekesei hihetetlen koncertet adtak. Elképesztő, hogy velünk egykorú, vagy fiatalabb diákok mennyi tehetséggel rendelkeznek. Nem sajnálják az a rengeteg időt, amit belefektetnek, hiszen látszódik az eredménye. A délutánt és az estét legtöbben közösen töltöttük a tóparton, mint utolsó perceket. Mindnyájan tudtuk, hogy másnap hazamegyünk, hogy semmi sem biztos a jövővel kapcsolatban, hogy találkozunk-e még. De kihasználtuk minden percét, hogy emlékezetessé tegyük az estét. A mólón ülve, egymással beszélgetve, elgondolkodván a közös emlékeken. Ezt láttuk helyénvalónak. Mert ez volt az. Tökéletes zárása egy tökéletes programnak.
Szombat hajnal kicsi buszunk útnak eredt, fedélzetén magyar diákokkal. Az előtte lévő búcsúzkodás életem egyik legnehezebb dolga volt. Mindenki megölelt mindenkit, próbáltuk még kicsivel nyújtani és húzni az időt, miközben azon töprengtünk, hogy telt el ez az egész, hová tűnt az idő mellőlünk. Csordultak könnyek, legalábbis az enyém biztos, majd muszáj volt elfoglalni helyünket a buszon. Hiszen itthon, a Földesben még sok dolgunk van. Még egy utolsó integetés, majd egy kanyar, és már nem is láttuk őket.
Azóta is hálás vagyok, hogy ennek a részese voltam. Hogy új embereket, helyeket ismertem meg, tanultam és bővítettem az ismereteimet. Csetneki Csilla és Pilz Mónika tanárnők munkáját pedig most én osztályoznám le egy sokszoros csillagos ötösre  Mindent köszönünk mindenkinek. Egy élmény volt. Minden pillanata.

Gyurcsik Petra
9NYEK-AJTP

A Night with Shakespeare at the National Theatre

shakespeare-birthday-logo

On the 29th of January we visited the capital, the heart of our country, Budapest. Why?

To see maybe the most spectacular play I have ever seen. It was a special piece as it covered  the complete works of art of the Renaissance English playwright, Shakespeare.  We could enjoy his entire lifework within one performance only for two hours.

Three foreign actors and directors from three different English-speaking countries, Wales, England and the USA brought joy to this evening presenting their creativity and imagination with a good sense of humour. This comedy was packed with dramatic and modern elements as well as songs from the disco era. It also included some crazy and brilliant ideas such as the interpretation of Hamlet acted backwards at different speed.

I highly recommend it to everyone as the actors did not only play the best of Shakespeare but improved the language skills of the audience at the same time.

 

 

Tamás Veszprémi 11.B

STRASBOURG – 2. FELVONÁS

Iskolánk második alkalommal élhetett a lehetőséggel, egykori tanítványunk, Kurusta Zsolt és kis csapatának köszönhetően, hogy a strasbourgi Európa Parlamentben az Euroscola programon részt vegyen.
A kaland 24 diákunk számára október 27-én hajnalban indult…

Bővebben...

Aktuális eredmények

  • AJTP Angol nyelvi verseny Pápa

    országos fordulóba jutott

    Hajdu Gábor (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaverseny

    regionális döntőbe jutott

    Fazekas Máté András (9.C)

    Felkészítő: Kovács Benedek

     
  • Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaverseny

    regionális döntőbe jutott

    Malinkó Dioméd (10.B)

    Felkészítő: Biró István

     
  • Fizika - Athletica Galactica

    országos 21. helyen végzett

    Bódi Áron Csanád (11.C)

    Felkészítő: Biró István

     
  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 14. helyen végzett

    Szabó Péter (8.B)

    Felkészítők: Grallert Krisztina, Dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó

     
  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 13. helyen végzett

    Bahor Norbert Ákos (7.B)

    Felkészítők: Csetneki Csilla, dr. Győry Ákos, dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó

     
  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 10. helyen végzett

    Kecskés Katalin (8.B)

    Felkészítők: dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó, Tóth Tibor

     
  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 6. helyen végzett

    Leitner-Takács Bende (8.B)

    Felkészítők: Grallert Krisztina, Dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó

     
  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 3. helyen végzett

    Fazekas Dávid (8.B)

    Felkészítők: dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó, Tóth Tibor

     
  • MATEGYE Megyei Matematikaverseny

    megyei 6. helyen végzett

    Szilágyi Balázs (10.B)

    Felkészítők: Csendi Balázs, dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó

     

Gratulálunk!