átváltás akadálymentes nézetre
1. kép

Beszámoló a „Mozdulj az Egészségedért” pályázat” megvalósításáról

 sportolo nemzet logo    cno-hun

A 2013/14-es tanévben a testnevelés munkaközösség elhatározta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság pályázatán, „Mozdulj az Egészségedért” címmel pályázatot ad be. A pályázat célja, hogy népszerűsítse a rendszeres sportmozgást, különböző szabadidősportot népszerűsítő eseményekkel. A pályamunkánk támogatást kapott, öt sportrendezvényre.

 A pályázatban vállalt programsorozatban, a diákok mellett, a szülőket, és a kollégákat is igyekeztünk megnyerni a szabadidejük sportos eltöltéséhez.

A programunk első rendezvénye az őszi túra volt, melyet 2013.november 30.-án sikeresen megvalósítottunk. Az iskolánkban már hosszú évek óta működik természetjáró szakosztály, és a diákok körében népszerű ez a mozgásforma. A túrát a Bükk-hegységben teljesítettük. 

A diákok mellett szülők, és kollégák is részt vettek a jó hangulatú rendezvényen.

Második programunk a hátrányos helyzetű tanulók korcsolya oktatása, illetve a már korcsolyázni tudóknak korcsolyázási lehetőség biztosítása.

 

A gimnáziumunkba járó hátrányos helyzetű tanulóknak, több alkalommal korcsolyázás alapjainak elsajátítására szerveztünk tanfolyamot. Ezt a programunkat 2013.december 14.-én elkezdtük, és csak januárban tudtuk folytatni, mert a szabadtéri korcsolyapálya állapota-részben a meleg miatt, részben pedig műszaki problémák miatt nem tette lehetővé használatát. Az első foglalkozás után a programban résztvevő diákok, alig várták a folytatást. A gyerekek nagy kedvvel, sok vidám élménnyel gazdagodva vettek részt a programokon, és nem utolsósorban elsajátították a korcsolyázás alapjait.

Az uszodai rendezvényünkön játékos vízi vetélkedőt terveztünk. Ezt a vetélkedőt 2014. január végére terveztük, de a korcsolya program elhúzódása miatt, csak 2014. február 11-12.-13.-án tudtuk megrendezni. A versenyt évfolyamonkénti szervezéssel tudtuk megtartani, mert az uszodába, csak így fértünk be. A vetélkedőn 18 osztály csapata indult el. Az osztályt 6 fős csapat (3fiú-3 lány) képviselte. Az úszástudás mellett, itt a „játékosságé”, volt az elsődleges. Az osztálytársak lelkesen szurkoltak a csapatuknak, és jól szórakoztak a tréfás feladatokon.

A versenyzők oklevél, és érem díjazásban részesültek, így olyan tanulók is érmet vihettek haza, akik egyébként versenyszerűen nem sportolnak.

A következő programunk a Földes Kispályás Labdarúgó kupa volt, melyet 2014. február 28.-án, és március 1.-én rendeztünk meg. A kupára a város középiskoláiból hat csapatot hívtunk meg. A két nap alatt a csoport-, és helyosztó mérkőzésekkel, 11 meccset játszottak a csapatok. A győztes csapat elnyerte a Földes Labdarúgó kupát, és a helyezettek is serleget kaptak. Díjazásra került a legjobb kapus, és a „gólkirály” is. A kupán a csapatok 12 játékossal vettek részt, és csak amatőr játékosok szerepelhettek.

A programsorozat záró rendezvénye a leány kosárlabda kupa volt. A város, és a megye középiskoláiból hat csapatot hívtunk meg. Ezen a programon is csak amatőr játékosok szerepelhettek. Az eseményt 2014. március 7.-én délután a csoportmérkőzésekkel, március 8.-án pedig a helyosztó mérkőzésekkel bonyolítottuk le. A csapatok oklevél, a helyezettek kupa díjazásban részesültek.

A programban tervezett sporteseményeket pályázati támogatással, és Diáksport Egyesületünk által vállalt önrész felhasználásával tudtuk megvalósítani. 

2013. március.10.

Aktuális eredmények

  • Arany János Tehetséggondozó Program Országos Matematika Verseny

    országos 16. helyen végzett

    Pásztor Botond (9. NYEK/AJTP)

    Felkészítő: Merkelné Vodila Noémi

     
  • Arany János Tehetséggondozó Program Országos Matematika Verseny

    országos 12. helyen végzett

    Tirpák Noémi (12.E)

    Felkészítő: Kovács Attiláné

     
  • Arany János Tehetséggondozó Program Országos Matematika Verseny

    országos 11. helyen végzett

    Megyeri Lehel Megyer (10.E)

    Felkészítő: Csetneki Csilla

     
  • Arany János Tehetséggondozó Program Országos Matematika Verseny

    országos 10. helyen végzett

    Onofrei Márk Leonárdó (10.E)

    Felkészítő: Csetneki Csilla

     
  • Arany János Tehetséggondozó Program Országos Matematika Verseny

    országos 4. helyen végzett

    Pásztor Virág (12.E)

    Felkészítő: Kovács Attiláné

     
  • Arany János Tehetséggondozó Program Országos Matematika Verseny

    országos 1. helyen végzett

    Ruszkai Dániel (12.C)

    Felkészítők: Kovács Attiláné, Kurunczi Gábor

     
  • Arany Dániel Matematikaverseny kezdő

    országos 26. helyen végzett

    Malinkó Dioméd (9.B)

    Felkészítők: dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó, Gulyás Tibor

     
  • Arany Dániel Matematikaverseny kezdő

    országos 5. helyen végzett

    Szabó András (9.B)

    Felkészítők: dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó, Gulyás Tibor, Madarász Péter, Kovács Attiláné, Grallert Krisztina

     
  • Arany Dániel Matematikaverseny haladó

    országos 9-13 helyen végzett

    Molnár István Ádám (10.B)

    Felkészítők: Fejér Szabolcs, Grallert Krisztina, Győry Ákos, Madarász Péter, Tóth Tibor

     
  • Arany Dániel Matematikaverseny haladó

    országos 8. helyen végzett

    Koós Andor (10.B)

    Felkészítők: Fejér Szabolcs, Grallert Krisztina, Madarász Péter, Tóth Tibor

     

Gratulálunk!