átváltás akadálymentes nézetre
1. kép

Hírek, aktualitások

Tájékoztató a Földes Ferenc Gimnázium vezetéséről

A Földes Ferenc Gimnázium intézményvezetői feladatait (megbízott igazgató) 2020. augusztus 16. napjától az intézményvezetői pályázat eredményes elbírálásáig, illetve a helyettesi megbízás visszavonásáig Fazekas Róbert általános intézményvezető-helyettes látja el.

2020.08.18.

Tájékoztatás a Földes Ferenc Gimnázium intézményvezetői pályázatának eredményéről

Az EMMI által meghirdetett Földes Ferenc Gimnázium intézményvezetői pályázatának 2020. június 22-i határidővel elbírált eredménye a Miskolci Tankerületi Központtól kapott tájékoztatás alapján:
„A köznevelésért felelős államtitkár a 3 pályázó egyikét sem támogatta, így egyik pályázó sem kap 5 évre szóló igazgatói kinevezést.
Fentiek okán a pályázat eredménytelen lett, ezért új pályázat kerül kiírásra.”

Miskolc, 2020. július 2.

Fazekas Róbert
Megbízott igazgató

Tájékoztató a 2020-ban beiratkozó tanulóink számára

MATEMATIKA
Kedves hetedikes diákunk!
Matematikából szeptember első hetében bemeneti mérést íratunk. Szeretnénk felmérni az eddigi ismereteidet, különösen a hatodik évfolyamban tanultakat. Ennek ismétléséhez a tankönyvek nagyon jó segítséget nyújtanak. Néhány további cím, ha többre vágysz:
http://www.ementor.hu/gyorsmenu
http://www.bolyaiverseny.hu/matek/index.htm

Kedves speciális matematika tagozatos hetedikes diákunk!
A fönt leírtakon túl, számodra további feladatokat is választottunk. Ezekből minél többet oldj meg az első tanítási hét végéig.
Köszönjük!
A Földes Ferenc Gimnázium matematika munkaközössége


Kedves kilencedikes diákunk!
Matematikából szeptember első hetében egy bemeneti mérést íratunk. Szeretnénk felmérni az eddigi ismereteket, különösen a hetedik, nyolcadik évfolyamban tanultakat. Ennek ismétléséhez a tankönyvek nagyon jó segítséget nyújtanak. Néhány további cím, ha többre vágysz:
http://sefmatek.lapunk.hu/tarhely/sefmatek/dokumentumok/100_minimumfeladat.doc
http://www.ementor.hu/gyorsmenu

Kedves speciális matematika tagozatos kilencedikes diákunk!
A fönt leírtakon túl, számodra további feladatokat is választottunk. Ezekből minél többet oldj meg az első tanítási hét végéig.
Köszönjük!
A Földes Ferenc Gimnázium matematika munkaközössége

2020.07.01.

PÁLYÁZAT a 2020/2021. tanévben 4. évfolyamos matematikában tehetséges tanulóknak!

A 4. osztályos matematika tehetséggondozó szakkörre ebben az évben is meghívást nyertek a Zrínyi matematikaverseny díjazottjai. A Földes Gimnázium elhivatott a tehetséggondozásért, ezért biztosítjuk ezt a lehetőséget további versenyek díjazottjai számára. A lehetőséget elnyert tanulók 15 foglalkozáson vehetnek részt a Földes Ferenc Gimnáziumban.
A pályázók a mellékelt adatlap kitöltésével jelentkezhetnek. Ennek eredményeként a részvételt maximum 15 fő nyerheti el. (A foglalkozások ingyenesek.)
A pályázat beérkezésének határideje: 2020. augusztus 17.
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. augusztus 24.

Az első foglalkozásra 2020. szeptember közepe után kerül sor. A pontos időpont a honlapon látható lesz. (Foglalkozások időtartama: 15.00 -16.40)
Szeretettel várom a részvételt elnyert diákokat!
Szabadfalviné Kormányos Anikó
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

2020.06.29.

Kötelező olvasmányok

Kötelező olvasmányok a 7. évfolyam számára
Szabó Magda: Abigél
Karinthy Frigyes: Tanár úr, kérem
Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai

Kötelező olvasmányok a 9. évfolyam számára
Homérosz: Odüsszeia (részletek)
Szophoklész: Antigoné
Biblia (részletek az Ószövetségből és az Újszövetségből.
Dante Alighieri: Isteni színjáték – Pokol (részletek)
François Villon: A nagy testamentum (részletek)
Boccaccio: Dekameron, Első nap 3. novella
William Shakespeare: Romeo és Júlia
Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem (részletek)

Nemzeti Összetartozás Emléknapján

Ma a Nemzeti Összetartozás Emléknapján, a 2020. június 4-i trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára emlékezünk.
Ebből az alkalomból készítette el a Földes Ferenc Gimnázium digitális megemlékezését Dr. Puskás István tanár úr.
Segítői Ladányi Dániel 11. C-s, Sütő Erzsébet 11. E-s, Varga Borbála Kincső 11-E-s diákok és Nagy Richárd Endre voltak.

 

2020.06.04.

A Földes Ferenc Gimnázium Közalkalmazotti Tanácsának véleménye a három igazgatói pályázatról

A vélemény a gimnázium tantestületének egyetértésével kerül ki az iskola honlapjára.

Aktuális eredmények

  • Arany János Tehetséggondozó Program Országos Matematika Verseny

    országos 16. helyen végzett

    Pásztor Botond (9. NYEK/AJTP)

    Felkészítő: Merkelné Vodila Noémi

     
  • Arany János Tehetséggondozó Program Országos Matematika Verseny

    országos 12. helyen végzett

    Tirpák Noémi (12.E)

    Felkészítő: Kovács Attiláné

     
  • Arany János Tehetséggondozó Program Országos Matematika Verseny

    országos 11. helyen végzett

    Megyeri Lehel Megyer (10.E)

    Felkészítő: Csetneki Csilla

     
  • Arany János Tehetséggondozó Program Országos Matematika Verseny

    országos 10. helyen végzett

    Onofrei Márk Leonárdó (10.E)

    Felkészítő: Csetneki Csilla

     
  • Arany János Tehetséggondozó Program Országos Matematika Verseny

    országos 4. helyen végzett

    Pásztor Virág (12.E)

    Felkészítő: Kovács Attiláné

     
  • Arany János Tehetséggondozó Program Országos Matematika Verseny

    országos 1. helyen végzett

    Ruszkai Dániel (12.C)

    Felkészítők: Kovács Attiláné, Kurunczi Gábor

     
  • Arany Dániel Matematikaverseny kezdő

    országos 26. helyen végzett

    Malinkó Dioméd (9.B)

    Felkészítők: dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó, Gulyás Tibor

     
  • Arany Dániel Matematikaverseny kezdő

    országos 5. helyen végzett

    Szabó András (9.B)

    Felkészítők: dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó, Gulyás Tibor, Madarász Péter, Kovács Attiláné, Grallert Krisztina

     
  • Arany Dániel Matematikaverseny haladó

    országos 9-13 helyen végzett

    Molnár István Ádám (10.B)

    Felkészítők: Fejér Szabolcs, Grallert Krisztina, Győry Ákos, Madarász Péter, Tóth Tibor

     
  • Arany Dániel Matematikaverseny haladó

    országos 8. helyen végzett

    Koós Andor (10.B)

    Felkészítők: Fejér Szabolcs, Grallert Krisztina, Madarász Péter, Tóth Tibor

     

Gratulálunk!