átváltás akadálymentes nézetre
1. kép

Kódkupa (IIOT válogatóverseny) 2024 - döntő - eredmény

Kódkupa (IIOT válogatóverseny) 2024 - döntő - eredmény

A legjobbak az International Informatics Olympiad in Teams (IIOT) versenyen, azaz a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián vehetnek részt.

kodkupaAz IIOT célja a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiához (IOI) hasonló verseny szervezése, ahol a feladatokat csapatban kell megoldani. A 4 fős csapatokat egy iskolába járó diákok alkotják.

Iskolánkat a !42 elnevezésű csapat képviselte, név szerint Molnár István Ádám, Nagy Martin, Koós Andor, Szörényi Zalán András.

A három online fordulós selejtezők végén, az 52 csapatból álló mezőnyben a 2. helyen jutottak be a 10+1 csapatos döntőbe.

Következett a döntő, amely a budapesti Fazekas Fazekas Mihály Gimnáziumban 2024. március 10. vasárnap került megrendezésre, ahol a csapatoknak 8 feladatot kellett megoldania 2 számítógépen 3 óra alatt.

Ez annyira jól sikerült, hogy a végeredményben 697/800 ponttal első helyen végeztek!

Ezzel kiérdelemték, hogy a 2024. május 10-13. között Damaszkuszban (Szíria) megrendezendő nemzetközi versenyen részt vegyenek, a helyszínen vagy online.

A végeredmény

Gratulálunk!

További információ, eredmények, feladatok:
Kódkupa - IIOT válogatóverseny (kodkupa.hu) 

Az IIOT-ról: Home (iio.team)

 

Aktuális eredmények

  • MENTORS AJTP angol nyelvi verseny

    országos 4. helyen végzett

    Onofrei Márk Leonárdó (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • MENTORS AJTP angol nyelvi verseny

    országos 3. helyen végzett

    Garics Péter (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • MENTORS AJTP angol nyelvi verseny

    országos 1. helyen végzett

    Hajdu Gábor (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • Dr. Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 5. helyen végzett

    Varga Vanda (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     
  • Dr. Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 3. helyen végzett

    Kostyál Gréta Lelle (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     
  • Dr. Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 1. helyen végzett

    Gulyás Péter (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     
  • Fizika - Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny II. kategória

    döntő 3. helyen végzett

    Fehérvári Donát (12.B)

    Felkészítők: Biró István, Kovács Benedek, Pál Mihály Imre, Zámborszky Ferenc

     
  • Fizika - Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny I. kategória

    döntő 11. helyen végzett

    Farkas Roland (12.C)

    Felkészítő: Pál Mihály Imre

     
  • Fizika - Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny I. kategória

    döntő 5. helyen végzett

    Molnár István Ádám (11.B)

    Felkészítők: Kovács Benedek, Zámborszky Ferenc, Dezsőfi György, Dudás Imre

     
  • Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaverseny

    országos 21. helyen végzett

    Malinkó Dioméd (10.B)

    Felkészítő: Biró István

     

Gratulálunk!