átváltás akadálymentes nézetre

Hírek, aktualitások

2009. március 15.

Nemzeti ünnepünk

Március 13-án került sor iskolánkban az 1848-as márciusi forradalom megünneplésére. A nagyszerű műsort a 10.C és a 11.A osztály diákjai adták elő, táncolt Füreder Márton, Kolostori Bence és Palágyi Máté. Az ünnepi összeállítást Merkelné Vodila Noémi tanárnő és Kádas Mihály tanár úr készítette. A remek előadás igazán méltó volt az ünnephez, mindenkinek nagyon tetszett. Köszönjük!

      

 

A Rákóczi-szabadságharc

Március 5-én folytatódott a Miskolci Egyetemmel együttműködve történelmi előadássorozatunk. Az emelt szintű érettségi szóbeli tematikájához igazodva került sor a Rákóczi-szabadságharc fontosabb eseményeinek elemzésére. Dr. Balogh Judit egyetemi adjunktus beszélt a szabadságküzdelem kibontakozásának okairól, a külpolitikai kapcsolatokról, a kuruc állam szerkezetéről és gazdasági, katonai problémáiról. A szatmári megállapodás értékelése különösen érdekes fölvetéseket fogalmazott meg. Nagyon tanulságos előadást hallottunk, reméljük, sikeresen segítette az érettségi felkészülést.

      

 

Bocskai-előadás

A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának történelem tanszékével együttműködve került sor február 26-án iskolánkban a Bocskai István által vezetett 1604-06 közötti Habsburg-ellenes megmozdulás elemzésére. Dr. Nagy Gábor egyetemi adjunktus összefoglalta a ma is folyó Bocskai-vita néhány elemét. Szabadságharc volt-e, avagy rendi jellegű felkelés? Kereste a választ a Bocskai vezette megmozdulás okaira, Bocskai szerepét kutatta a küzdelmekben. Az érdekes kérdésfelvetés és a válaszok sokoldalú lehetőségeinek felvillantása kötötte le a figyelmet. A remek előadást követően a tanszék tanára, Horváth Zita nemrég megjelent kiadványokat ajándékozott iskolánknak.

2009. szeptember 9-10

Szeptemberben a 9-10. évfolyamos történelem tagozatosok tanulmányi kiránduláson voltak az Avason lévő zsidó temetőben, ahol Barna István tanár úr megismertette a diákokat a zsidó temetkezési szokásokkal, a miskolci zsidó közösség életével, hagyományaival és holocaust miskolci áldozataival.

    

Októberben került sor az éves történelmi terepgyakorlatra, amelynek során Dél-Borsod múltjával és hagyományaival ismerkedhettünk meg.

A 11.A osztályból szerveződő csapatok sikeresen vettek részt országos történelem versenyeken, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem a magyar tisztképzés történetéről szervezett országos vetélkedőjén a negyedik helyet szerezték meg, a Groria Victis történelem versenyen a 290 induló csapatból a 13. helyen végeztek.

A kétnapos Gloria victis vetélkedő keretén belül a résztvevő csapat ott lehetett az október 23-i budapest rendezvénysorozat legkiemelkedőbb eseményein: a műegyetemi megemlékezésen és a Bem téri fáklyás felvonuláson is. Meghallgatták Sólyom László és Jókai Anna elgondolkodtató és felemelő ünnepi beszédeit.

Novemberben a sárospataki Rákóczi Múzeum szervezésében regionális vetélkedő döntőjére került sor, amelynek témája II.Rákóczi Ferenc, az államférfi politikai pályája volt. Iskolánkat a 11.A osztályból képviselte egy háromfős csapat, akik a negyedik helyet szerezték meg a rangos versenyen.

Decemberben került sor az általános iskolásoknak 10. alkalommal meghirdetett megyei versenyünk döntőjére, amelynek előzményeként dr. Dobrossy István, a Megyei Levéltár igazgatója tartott előadást városunk reformkori nagyjairól. A vetélkedő nagyon jól sikerült

Az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére tartott előadást a történelem tagozat szervezésében Hermann Róbert történész, a korszak legnevesebb szakértője. A nagyon élvezetes előadás folytatását tervezzük, az előadó örömmel jön újra.

   

2007/2008-as tanévben

Október 6-án ünnepeltük az aradi vértanúk évfordulóját gyertyás kiállítással, amelyet a 12.A osztály történelem tagozatosai rendeztek.

Október 12-én került sor a történelem tagozatosok őszi szakmai terepgyakorlatára, amelyet idén Abaúj vármegye megismerésére szerveztünk.

Sor került az általános iskolások számára rendezett megyei történelem verseny három fordulójának lebonyolítására. A döntő 2008. január 21-én volt. Az eredményekről honlapunk nyújt tájékoztatást.

Január 30-án dr.Puskás István tanár úr előadást tartott a történelem tagozatos diákoknak megyénk reformkori politikusairól. A kezdeményezés fórumot kíván biztosítani új ismeretszerzési lehetőségek számára.

2008 őszén az általános tantervű 9. osztályban indul történelem egyedi emelt szintű képzés. Erre a tagozatra az írásbeli felvételi február 29-én volt iskolánkban. A feladatlap kitöltéséhez használható volt az általános iskolai atlasz.

Az Országos Tehetséggondozó Társaság megbízta Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet és dr. Szabó Istvánné tanárnőket történelem tehetséggondozó tanterv kidolgozásával, amely minta lett valamennyi gimnázium történelem emelt képzése számára.

A kommunizmus áldozatainak emléknapját a történelemórák keretében ünnepeltük február 26-án.

A márciusi kulturális napra megjelentek a pályázati kiírások történelemből, a néprajz és az Európai Unió témaköreiből. Mintegy 50 pályamunka érkezett a három témakörhöz, amelyek értékelésére diákköri konferencián került sor.

Áprilisban a holocaust áldozataira emlékeztünk a zsinagóga meglátogatásával, ahol Barna István tanár úr tartott előadást a zsinagógáról és a helyi zsidó közösség holocaustjáról.

A szombathelyi Savaria verseny országos döntőjén vett részt Bárczi Dominik és Sztermen András a 10. A osztályból, valamint ekkor volt a történelem OKTV döntője Budapesten, ahol Fóris Ákos 12.A osztályos tanuló a 17. helyen végzett.

Májusban és júniusban a történelem tagozatos diákjaink –egy tanuló kivételével- emelt szintű érettségi vizsgát tettek történelemből, igen kimagasló eredménnyel, ezért mindannyiukat fel is vették az általuk vágyott helyekre.

A 2007-2008-as tanévet egyhetes történelmi kirándulás zárta Párizsba. Az út során a csoport megtekintette az első világháború egyik színterét, Verdunt is. Megnézték Párizs nevezetességeit, hajóztak a Szajnán, és természetesen jártak Versailles-ban is. Mindenki nagyon jól érezte magát, a kirándulás remekül sikerült.

Aktuális eredmények

  • MENTORS AJTP angol nyelvi verseny

    országos 4. helyen végzett

    Onofrei Márk Leonárdó (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • MENTORS AJTP angol nyelvi verseny

    országos 3. helyen végzett

    Garics Péter (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • MENTORS AJTP angol nyelvi verseny

    országos 1. helyen végzett

    Hajdu Gábor (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • Dr. Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 5. helyen végzett

    Varga Vanda (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     
  • Dr. Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 3. helyen végzett

    Kostyál Gréta Lelle (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     
  • Dr. Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 1. helyen végzett

    Gulyás Péter (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     
  • Fizika - Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny II. kategória

    döntő 3. helyen végzett

    Fehérvári Donát (12.B)

    Felkészítők: Biró István, Kovács Benedek, Pál Mihály Imre, Zámborszky Ferenc

     
  • Fizika - Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny I. kategória

    döntő 11. helyen végzett

    Farkas Roland (12.C)

    Felkészítő: Pál Mihály Imre

     
  • Fizika - Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny I. kategória

    döntő 5. helyen végzett

    Molnár István Ádám (11.B)

    Felkészítők: Kovács Benedek, Zámborszky Ferenc, Dezsőfi György, Dudás Imre

     
  • Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaverseny

    országos 21. helyen végzett

    Malinkó Dioméd (10.B)

    Felkészítő: Biró István

     

Gratulálunk!