„Nekem a Dunáról a hullák jutnak eszembe. A hullák.
A HULLÁK.
Azok az emberek, akiket ezerkilencszáznegyvennégyben a rakpartra kísértek, és aztán belelőtték őket a vízbe. Akkor én még nem éltem, de ha éltem volna, engem is bizonyosan belelőttek volna. Olyan körülmények között bujkált Kornis Katalin, hogy ha a fiát is megszülte volna már, hát nem éli túl a hungarista felszabadulást. Nem éli túl, mert a rakpartra kísérték volna őt azok, akiket nyilasoknak szoktunk nevezni, odakísérték volna velem együtt, és szépen megkértek volna engem is, hogy csak vegyem le a cipőm és vegyem le a télikabátomat, és látnom kellett volna az én szép, fiatal édesanyámat a félelemtől és a hidegtől reszketve egy halálra ítélt, sziszegve átkozódó, önnön tehetetlenségének gyűlöletétől is mart, eszeveszett tömeg közepén, amint talán sikoltozva rángat, és be akarja fogni a szememet, hogy ne forduljak hátra, és ne lássam a puskákat, az állhoz emelt puskákat…” /Kornis Mihály: Dunasirató - részlet/

„Most is látom magam előtt az embereket, belém vésődtek a szavaik, visszhangzanak az emlékek folyosóin át. Mindenre emlékszem, csak arra nem, hogy tudtam-e, sejtettem-e akkor. Iszonyú sok másodpercből áll egy háromnegyedóra. Az idő dimenzióján nem lehet lemérni a rettegést. Egyetlen perc is iszonyatos hosszú lehet. Egyetlen másodperc is. Azok a pillanatok, amikor felállították őket a Duna-parton, amikor megértették, hogy mi vár rájuk, amikor kattogtak a géppisztolyok, amíg Miklós meghalt, meddig tartott az a pillanat? Az idő dimenzióján nem lehet a szenvedést lemérni. Miklós az idők végtelenségéig úgy tudja, hogy én elárultam. Megmásíthatatlanul. Örökre.” /Dániel Anna: Hiányzik Szecső - részlet/

Halasi Vivien, Deák Orsolya Budapesti kirándulás

Reflexió

18 évesen és csak átvitt értelemben "éltem meg" a holokausztot, és még így is egészen felkavaró, megrázó és elborzasztó volt. Úgy éreztem, a pokolba ereszkedtem le, ahogyan a padló süllyedt a kiállításon és megváltás volt végül a fény. Azt hiszem, az ember kicsit megváltozik odabenn. Megrázó volt.
Mizser Fruzsina